2019-04-14

(Videó!) Dobrev Klára ezt üzente könnyek között Orbán Viktornak

Oszd meg másokkal is!

Vasárnap tartotta európai parlamenti kampányindító rendezvényét a Demokratikus Koalíció.

A budapesti eseményen a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc mellett felszólalt az EP-lista első három helyét elfoglaló jelölt, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor is. Dobrev Klára könnyek között üzent felszólalásában.

Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője azt mondta, egy olyan Európáról álmodik, ahol mindenki jólétben él, ahol nincsenek másodrendű állampolgárok.

Egy olyan Európáról, amely képes megvédeni a polgárait a külső veszélyektől, de attól is, ha a saját kormányuk diktatúrát épít, mert “Európa minket Orbán Viktortól is meg tud védeni”

– tette hozzá.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Ezt az álmot az európai egyesült államok tudja megvalósítani – jelentette ki, leszögezve, hogy az európai országok együtt sokkal erősebbek és gazdagabbak.

Az ellenzéki politikus amellett érvelt, hogy Európának az embereket kell támogatnia. Be kell vezetni az európai minimálnyugdíjat, az európai minimálbért, az európai családi pótlékot és a mindenkinek járó európai minimumellátást. Ezeket a járandóságokat a multinacionális cégekre kivetett adókból lehetne finanszírozni – vélekedett.

Azt is leszögezte, nem hagyják, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahonnan sok százezer ember elmegy. Úgy fogalmazott:

el fogják kergetni Orbán Viktor miniszterelnököt és hazahívják a külföldre költözött százezreket.

Az elkövetkezendő években olyan kihívásokkal állunk majd szemben, amelyeket egyetlen egy ország sem képes egyedül megoldani – mondta, példaként említve a klímaváltozást, a technológiai forradalmat, a terrorizmust és a népvándorlást. Ha Orbán Viktor politikája érvényesül, akkor a magyaroknak nem lesz beleszólásuk abba, milyen legyen az új világ – jelentette ki.

Nem a bezárkózó ország az erős és szuverén, hanem az, amelyik részesévé tud válni egy erős Európának – szögezte le. Ha ennek az akadálya Orbán Viktor, akkor ezt az akadályt távolítsuk el – fogalmazott.

Az Index beszámolója szerint Dobrev Klárának beszéde egy pontján könnybe lábadt a szeme, vagy az ő szavaival mondva, pityeregni kezdett.

Dobrev ugyanis felidézett egy beszélgetést az egyik fórumozásáról, ahol egy nagymama mesélt neki arról, hogy unokája idegen országba „kényszerült”. Unokája a nagymama beszámolója szerint úgy búcsúzott tőle, hogy „holnap találkozunk, mami”. De ez a holnap valójában csak karácsonykor következik be. Dobrev ezen a ponton elérzékenyült, és személyesen Orbán Viktornak is üzenet.

Orbán szerint „a pityergés női dolog, a politika nem való nőnek”, de ő ezennel azt üzente Orbánnak:

a szememben lévő könnyek azok nem a gyengeség könnyei, hanem az elszántság, a düh és az erő könnyei. Orbán úr, önt el fogjuk kergetni, és hazahívjuk sok százezer polgártársunkat.

– fogalmazott Dobrev Klára.

A eseményről a Mérce tett közzé egy videót:

Forrás: Mérce, Index, Propeller, MTI

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...