2019-05-16

Vérciki: Márki-Zayék nem is az amerikai külügyminisztériumban tárgyaltak?

Oszd meg másokkal is!

Nem az amerikai külügyminisztériumban és nem annak delegáltjaival találkozott Márki-Zay Péter és Kész Zoltán Washingtonban. A Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusai ugyanis egy olyan tanácsadói hálózatot működtető tettek látogatást, amely bár valóban hasonlít nevében és logójában is az amerikai külügyéhoz, mégsem az.

A két hantaboyról egy blogger rántotta le a leplet, aki a Márki-Zayék által közzétett fotón szúrta ki a huncutságot.

Úgy tűnik, Márki-Zay Péter és Kész Zoltán mert nagyot álmodni és talán ők is elhitték, hogy az amerikai külügyminisztérium delegációjával tárgyalnak majd Washingtonban. Mint ismert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjai nagy baloldali sajtóérdeklődés mellett indultak el Washingtonba, hogy ott a magyarországi helyzetről tárgyaljanak amerikai külügyminisztériumi tisztviselőkkel.

A mozgalom közösségi oldalára egy fotó is felkerült, ezen pedig a két politikus látható, akik – a képaláírás szerint – a külügyminisztérium épületében tartózkodnak. Majd arról lehetett olvasni, milyen sikeresnek értékelték a találkozót, a 168 Órának adott interjúban Márki-Zay Péter például arról beszélt, hogy a delegáció élénk figyelemmel hallgatta beszámolóját az orosz befolyás alá került Magyarországról.

A hazai balliberális média természetesen kiemelt fontosságú hírként számolt be Márki-Zay Péter és Kész Zoltán washingtoni haknizásáról, bár azt egyik portál sem fedte fel, hogy pontosan kikkel is találkozik a Mindenki Magyarországa Mozgalom speciális különítménye Washingtonban.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A PestiSrácok.hu keddi írásában már felhívtuk a figyelmet arra, hogy az amerikai delegáció tagjainak kilétét gyanús homály övezi, most pedig az is kiderült, hogy miért.

A KÉT HANTABOY WASHINGTONI KÜLDETÉSE

A Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői nemhogy a külügyminisztérium szakértőivel nem találkoztak, de még csak az amerikai külügyminisztérium épületében sem jártak – legalábbis erre a következtetésre jutott a Facebookra feltöltött fotó alapján a vitathatatlan.blogspot, mely elsőként vette észre az ordas hazugságot. Márki-Zayék nyilván nem számítottak a szemfüles bloggerre, aki kiszúrta, hogy a kép bal felső sarkában, Kész feje fölött látható logó – ami valóban hasonlít a külügyminisztérium jelképéhez – feliratán az “American Foreign Asssociation”szerepel, ami viszont nem azonos az US Department of State-tel, mely viszont a külügy hivatalos logóján szereplő felirat.

A Márki-Zayék által feltöltött fotón látható logó viszont azé az Amerikai Külügyi Szolgálat Egyesületé (AFSA), mely bár nevében és logójában is az Amerikai Külügyminisztériuméra hajaz, de mégsem az. Sőt. A blogger tudni véli, hogy vélhetőleg George Soros egyik nagyon puccos és megtévesztő nevű szervezete, mely pénzadománnyal próbálkozik politikai befolyásra szert tenni, tehát semmiképpen nem az USA hivatalos kormányzati szerve, mely egyébként nem gyűjt pénzadományt.

Az AFSA valóban támogató szervezete a külügyminisztériumnak, de csak olyan tanácsadói hálózatot működtet, amelyhez nyugdíjas tisztségviselők, szakértők csatlakozhatnak, hogy javaslatokkal segítsék a minisztérium munkáját. Szóval ez nem az igazi külügy.

Márki-Zay Péterék tehát ordas hazugsággal próbálták a magyar választókkal elhitetni, hogy fontos emberek lévén őket az amerikai külügyminisztériumban egy hivatalos delegáció várta. Persze az is előfordulhat, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagjainak fel sem tűnt, hogy nem az amerikai külügynek, hanem egy civil egyesület embereinek panaszkodtak részletesen a magyarországi politikai helyzetről.

PestiSrácok.hu

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...

Csatlakozz csoportunkhoz!