2016-05-17

Született német a legradikálisabb németországi iszlamista

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

Született német a legradikálisabb németországi iszlamista, aki fiatal, köztük kamaszkorú menekülteket próbál beszervezni szélsőséges csoportokba.

Titkosszolgálati információk szerint jelenleg az Iszlám Állam több mint 240 harcosa él Németországban. A statisztikák szerint azonban a menekültek számának növekedésével párhuzamosan nem növekszik drasztikusan az általuk elkövetett bűncselekmények száma.

A szélsőséges iszlamisták igyekeznek a menekültek közül is toborozni, főleg fiatal, egyedül érkezett menekülteket szólítanak meg, akik viszonylag könnyű „prédának” számítanak, könnyen rábeszélhetők, hogy szélsőséges csoportokhoz csatlakozzanak.

Kamasz terroristák

Németországban 8650 szalafistát tartanak hivatalosan nyilván, a konzervatív vallási irányzat követői közül körülbelül 1100 a potenciális radikális iszlamista. A német szövetségi bűnügyi hivatal a napokban hívta fel a figyelmet, és aggodalmát fejezte ki, hogy a mecsetekben agitáció folyik.

Az alkotmányvédelmi hivatal vezetője, Hans-Georg Maaßen szerint sok fiatal érintett, csak tavaly negyvenen mentek Irakba vagy Szíriába háborúzni, aztán tértek vissza. Az előző hetekben egy 15 éves fiatal késsel támadt a járókelőkre az Iszlám állam nevében, nemrég pedig egy szikh templom ellen történt robbantásos merénylet, amely kapcsán egy 16 és egy 17 éves fiatalt vettek őrizetbe.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A német köztudatban a szexuális bűncselekmények, zaklatások, táborokon belüli verekedések, zsebtolvajlások kötődnek a menekültekhez, de az ellenük elkövetett erőszak is közismert, az egyre radikálisabb menekültellenes elkövetők többek között gyújtogatnak, csoportosan támadnak a külföldről érkezettekre. Tavaly 92 gyújtogatás volt menekültszállás ellen, és már idén is 45, míg tavaly előtt csak hat.

Egymillió koránt osztott szét

Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint a fiatal muszlimok radikalizálódása valós, és nem új keletű veszély, biztonsági szakemberek húsz éve mondják a politikának, hogy vannak nagyon veszélyes mecsetek. Például Berlin egyik nagyrészt muszlimok lakta városrészében, Neunköllnben álló al-Nur mecsetben rendszeresen uszítanak és toboroznak az Iszlám Állam terrorszervezetnek. A hatóságok megpróbálnak ugyan tenni a terrorturizmus ellen, de ez a fellépés nem mindig elég hatásos. Bár többször rendeltek el már kiutazási tilalmat a szélsőséges irányzatok követőivel szemben, hogy elejét vegyék az úgynevezett terrorturizmusnak, érdekes mód az ország legradikálisabb szalafistájának, Pierre Vogelnek például meghagyták az útlevelét.

Georg Spöttle megjegyezte, miután Pierre Vogel hazatért Katarból, nem tudott elszámolni a nála talált 10 ezer euróval, a hatóságok azonban nem tudták bizonyítani, hogy terrorcselekmények előkészítésére kapott összegről van szó. A kölni férfi – aki született német, de áttért az iszlámra – arról is híres, hogy több mint egymillió koránt osztogatott szét fiataloknak – németeknek és frissen érkezett migránsoknak – országszerte.

Pierre Vogel és társai rendszeresen járják a menekültotthonokat, és célzottan 14-25 éves fiatalokat próbálnak „magukhoz édesgetni”.

(MTI – 888)

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...
[sg_popup id="3" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id=4] [sg_popup id="4" event="onload"][/sg_popup]