2019-12-03

Lengyelországban márpedig nem anyakönyvezhető házasságosdit játszó buzeránsok gyermeke

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

Lengyelországban nem lehet anyakönyveztetni gyermeket olyan külföldi születési anyakönyvi kivonat alapján, amelyen azonos nemű szülők szerepelnek – döntött hétfőn a lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság.

A további lengyelországi jogi gyakorlatra is kiható határozatot azon fellebbezés kapcsán hoztak létre, amelyet az alsóbb fokú bíróságok döntései miatt nyújtott be egy, 2015-ben Londonban született fiú anyja. A lengyel származású asszony fia lengyel állampolgárságát akarta megerősíteni, ebből a célból akarta őt anyakönyveztetni a brit anyakönyvi kivonat alapján, amelyen a másik szülőként is nő szerepelt.


Illusztráció egy “szivárványcsaládokról” szóló horvátországi mesekönyvből

A legfelsőbb közigazgatási bíróság hétfői határozatában rámutattak: a lengyel jogrend nem ismeri a szülők más kategóriáját, mint az anya és az apa. Úgy látták, a polgári jog nem teszi lehetővé, hogy a gyermek apjaként az okmányban olyan személyt tüntessenek fel, aki nem férfi.

A bíróság egyúttal hangsúlyozta: a lengyel állampolgárság megerősítése nem köthető feltételként külföldi anyakönyvi kivonat alapján történő lengyelországi anyakönyvezéshez, az alkotmány alapján ugyanis a gyermek automatikusan jogosult anyja állampolgárságára.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Az Egyesült Királyságban lehetséges az azonos neműeknek házasságosdit játszani, illetve a “bejegyzett partnerséget” is választhatják. A lengyel alkotmány férfi és nő kapcsolatának tekinti a házasságot, az azonos nemű “párok” civiljogi helyzete azonos az össze nem házasodott kétnemű párokéval.

(MTI – Kuruc nyomán)

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...
[sg_popup id="3" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id=4] [sg_popup id="4" event="onload"][/sg_popup]