2019-12-12

Karácsony olyan pályázatban hirdetett eredményt, amit még ki sem írtak

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

A Mi Hazánk Mozgalom kulturális életteret követel a nemzeti elkötelezettségű színházaknak és művészeknek is – jelentette ki a párt elnökhelyettese.

A Fidesz és a balliberális tömb cirkuszt csinál a színházakból – jelentette ki Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese. A politikus szerint a baloldali ellenzék tiltakozásáról „ordít, hogy kettős mércét alkalmaznak”. Karácsony Gergely a kinevezését követő harmadik napon „selyemzsinórt” küldött Dörner Györgynek – mondta Dúró. A főpolgármester akkor azt nyilatkozta az Új Színház következő igazgatói pályázatával kapcsolatban, hogy megdöbbenne, ha ismét Dörner György nyerne azon a pályázaton.

A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint a főpolgármester „a kommunista időket idézve” egy olyan pályázatban hirdetett eredményt, amit még ki sem írtak. Karácsony kijelentései azért is különösen súlyosak, mert „az egyetlen olyan színház esetében mondta ezeket, amely kizárólag magyar darabokat ad elő” – mutatott rá Dúró.

(mandiner)

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...
[sg_popup id="3" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id="1" event="onload"][/sg_popup] [sg_popup id=4] [sg_popup id="4" event="onload"][/sg_popup]