2019-05-17

Jogerősen elítélték a mentelmi jog mögé bújó Czeglédy Csaba egyik bűntársát

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

Jogerősen két év két hónap börtönre ítélte tegnap a Szegedi Törvényszék egy makói iskolaszövetkezet korábbi vezetőjét, aki közvetve a több mint hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt ­Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt. alvállalkozójaként tevékenykedett. A terhelt és az ügyészség egyezséget kötött, előbbi elismerte bűnösségét, és elfogadta a kiszabott büntetést, amely így jogerőre emelkedett. A verdikt szerint a vádlott leghamarabb a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ismert, Czeglédyt Gyurcsány pártja, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjelölti listájára vette, a Nemzeti Választási Bizottság pedig fenntartotta mentelmi jogát, így a Szegedi Törvényszék megszüntette vele szemben az eljárást.

A Szegedi Törvényszék bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalásban mondta ki bűnösnek tegnap, perelőkészítő ülésen azt a volt tűzoltót, aki Makón iskolaszövetkezetet vezetettírta a Magyar Nemzet. A férfi ­2013-ban volt a szövetkezet névleges vezetője, amely közvetve a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó, ­Czeglédy Csaba nevével fémjelzett Human Operator Zrt. alvállalkozójaként működött. A vádlott tevékenységével – a szervezet felépítését és irányítási rendjét nem ismerve – segítséget nyújtott ahhoz, hogy a részvénytársaság elkerülje kétszáztizenötmillió forint áfa és jövedelemadó befizetését. A terhelt és az ügyészség egyezséget kötött, előbbi elismerte bűnösségét, és elfogadta a kiszabott büntetést, amely így jogerőre emelkedett. A verdikt szerint a vádlott leghamarabb a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az MSZP-nek és a volt miniszterelnöküknek, Gyurcsány Ferencnek is dolgozó Czeglédy vezette bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat huszonegy ember ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, s hamis magánokirat felhasználása miatt. A vizsgálat adatai szerint Czeglédy a szombathelyi székhelyű társaság ügyvezetőjeként 2011-től kezdődően olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. Czeglédyt Gyurcsány pártja, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjelölti listájára vette, a Nemzeti Választási Bizottság pedig fenntartotta mentelmi jogát, így a Szegedi Törvényszék megszüntette vele szemben az eljárást. A bíróság június utolsó hetére tűzheti ki a büntetőper előkészítő ülését, amelyen jogerős ítéletet is hirdethetnek azokkal szemben, akik a nyomozáskor beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket, és elfogadják azt a büntetést, amelyet a vádhatóság velük szemben indítványozott. A Magyar Nemzet úgy tudja, eddig tíz érintett – közöttük strómanok és iskolaszövetkezeti vezetők – kötöttek egyezséget büntetésük mérsékléséért.

Forrás: Magyar Nemzet. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...