2016-06-17

A németországi törökök fele saríát szeretne

A Facebook cenzúrázza a jobboldali híreket! Egy MEGOSZTÁSSAL Te is segíthetsz ezt megváltoztatni!

Bár a németországi törökök 90 százaléka jól érzi magát választott hazájában, minden második jobban szeretne iszlám törvénykezést, és harmaduk szerint a vallásuk lenne a megoldás a társadalmi problémákra.

A Münsteri Egyetem átfogó felméréséből kiderül, hogy az országban élő török közösség meglehetősen konzervatív a vallás társadalmi szerepét illetően.

Németországban 2,7 millió török származású ember él, emlékeztetett a The Local. A felmérés 1201 ember megkérdezésével készült.

Mi a fontosabb

Az eredményből kiderül, hogy 47 százalékuk számára fontosabb az iszlám elveinek, mint a német törvényeknek a tiszteletben tartása. Az e véleményt vallók aránya azonban fokozatosan csökken az első generációs bevándorlóktól (57 százalék) a második és harmadik generációig (36 százalék).

A megkérdezettek harmada pedig egyenesen úgy véli, hogy a muszlimoknak vissza kellene térniük a Mohamed próféta korában létező társadalmi rendszerhez.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...

Minden ötödik válaszadó úgy gondolja, hogy a Nyugat által az iszlámra jelentett veszély indokolja az erőszakot, 7 százalékuk pedig jogosnak tartja az erőszak alkalmazását az iszlám terjesztésének céljából.

A felmérés készítői a válaszok alapján úgy becsülik, hogy a megkérdezettek 13 százaléka tartozik a vallási fundamentalisták táborába.

A jó hír

Az egyetem kutatóit azonban kellemes meglepetések is érték a válaszok elemzésekor – hangsúlyozta beszámolójában a Deutsche Welle.

A megkérdezettek 90 százaléka ugyanis jól érzi magát választott hazájában, 87 százalékuk állítja, hogy szoros a kapcsolata Németországgal. A véleményük sok esetben kedvezőbb az országról, mint a németeké, különösen mint az egykori NDK lakóié.

Az is igaz, hogy 54 százalékuk úgy érzi: bármennyire is igyekszik, nem fogadják be a német társadalomba.

Origó nyomán

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...