2019-06-11

Gyurcsány porig alázta Karácsonyt és a “kukába dobta” – Kálmán Olgára is ez várhat

Oszd meg másokkal is!

Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában próbálta megmagyarázni, hogy miért bontotta fel az MSZP-vel kötött megállapodást, mely szerint Karácsony Gergelyt támogatják főpolgármester-jelöltnek a baloldali előválasztáson.

A beszélgetés során Gyurcsány újra bebizonyította, hogy semmit sem változott, tőle senki, semmifajta lojalitást ne várjon.

Ha az érdeke úgy kívánja, azonnal felrúg bármilyen egyezséget, megállapodást. Most épp a parkolási botrányba keveredett és ezért vállalhatatlanná vált zuglói polgármester az áldozat. Gyurcsány nem csak cserben hagyta, de még keményen meg is alázta Karácsony Gergelyt, a tőle megszokott álságos stílusban.

A képlet teljesen egyszerű. Gyurcsány az EP választáson elért eredményein felbuzdulva vérszemet kapott és megpróbálja lerombolni a még vergődő MSZP-t a Párbeszéddel együtt. Azzal tette meg az első lépéseket, hogy eltávolította a képletből a leggyengébb láncszemeket. Karácsony esetében ezt nem is nehéz megtenni, hiszen zuglói polgármestersége alatt bebizonyította, hogy egy kerületet sem tud vezetni, nemhogy egy fővárost.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a politikai tapasztalatokkal nem rendelkező, elvhűséget soha nem mutató Kálmán Olga alkalmasabb lenne Karácsonynál. De Gyurcsányt ismerve nem is feltétlenül ez a cél. Láttunk már olyan esetet, hogy amíg az érdeke megkívánta használt valakit, majd egyszerűen a “kukába dobta”, pont mint most Karácsony Gergelyt.

A cikk a hirdetés után folytatódik..
loading...
Forrás: Origó - Malahír

A Facebook nem mutatja meg, cenzúrázza a híreket, ők döntik el mit olvashatsz el, és mit nem!

Ha Te sem akarod, hogy a Facebook döntse el mit olvashatsz, kattints ide, és iratkozz fel híreinkre.
loading...